Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI

Veszprém
Veszprém

Blogok

Herczeg Martin kertje

Martin, 7. osztályos tanulónk. Tavaly is részt vett a Vesd bele magad! programban, és az idén is alig várta,hogy megérkezzenek a magok. Elmondása szerint örömmel kertészkedik, szülei nyugodtan rá tudják bízni a munkát.

Alex is nekilát a munkának

Idén a Vesd bele magad! program csapatában üdvözölhetjük 7. osztályos tanulónkat, Tauber Alexot. Alex családja segítségével fogja végrehajtani a feladatokat. Reméljük, sok örömet fog neki okozni a saját kert!

Tóth fiúk

Tóth Isti 5. osztályos, és fivére Bandi, 8.a osztályos tanulónk. Ők is régi motorosoknak számítanak, hiszen már tavaly is vittek haza magokat, és kertészkedtek nagy erőkkel. Remélem, az idén is fényképet kapok tőlük nyáron! A retekültetvényük egyelőre szépen alakul! :)

Marcink munkálkodik

Ács Marcell, 3. b osztályos tanulónk tavaly folyamatosan fényképekkel bombázott a kertjéről, sőt a retekből még kóstolót is hozott nekünk az iskolába! Idén is hasonló szorgalommal gondozza veteményesét, és minden alkalommal elmeséli, hogyan nő a borsó. Ma azt mondta: Judit néni, képzeld, már virágzik a borsóm! Azt gondolom, az ilyen hozzáállás mutatja meg, mennyire hasznos ez a program az iskolás gyerekek körében.

A Horváth testvérek idén is ültetnek

Horváth Dominika és Patrik iskolánk 3. illetve 8. osztályos tanulói. Már a tavalyi évben is szorgoskodtak, annak ellenére, hogy a nyári időszakban Patrik eltörte a kezét, ezért kevéssé tudott besegíteni a húgának. Idén újult erővel vágtak neki a kertészkedésnek, és a fényképek alapján gyönyörű eredménye van a fáradozásaiknak. Remélem, a sok eső nem mossa el a munkájuk gyümölcsét/ zöldségét! :)

Flóri kertészkedik

Szenes Flóri idén lépett be a Vesd bele magad! Programba, de nagy lelkesedéssel végzi a kerti munkákat, és rendszeresen kapjuk a fényképeket, videókat a fejlődésről. Öröm ilyen családdal dolgozni!

Végre megérkeztek a magok

Második éve kapjuk meg március közepén a magokat a Vesd bele Magad! Program keretében. Tanulóink az első napsütéstől kezdve lázban égtek, mikor kaphatják meg végre a kis csomagjukat. Örömmel vetik bele magukat újra a kertészkedésbe, reméljük, a tavalyihoz hasonlóan idén is sok sikerélményben lesz részük.

Patrik törött kézzel is dolgozik

Iskolánk 7. osztályos tanulója, Patrik sajnos eltörte a karját, de gipszelt kézzel is igyekszik részt venni a kertészkedésben. Reméljük, hogy nyár végére teljesen rendbe jön, és élvezheti a szünidőt.

Horváth Dominika kertje

A 2. osztályos Dominika küldte nekem a következő sorokat: Kedves Judit néni! Egész nyáron sok feladatot ad nekünk a kert. Már rég elfogyott a retek, a borsót is ki kellett tépni, bezacskózni és lefagyasztani. Persze azért ültettünk még sokat, hogy elég legyen mindenkinek. Mostanában minden nap uborkákat keresünk, hogy tudjunk kovászos uborkát is enni. Ehhez persze kapor is kell a kertből. A hagyma sajnos nem lett szép, de a répa még mindig növekszik...

Tanév zárása a veszprémi Bárczi Gusztáv Általános Iskolában

A mai napon zárult a tanév a veszprémi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI minden gyermeke számára. A tavasz újat hozott több mint 20 tanulónk életében, hiszen az idén először vetőmagot kaphattak. Kapcsolattartóként elmondhatom, hogy a gyerekek számára nagy örömet jelentett a kerti munka, a folyamatos fényképezkedés, hiszen tudják, hogy fontos a munkájuk. Úgy gondolom, ez a program számukra nem csak kertészkedést, hanem igazi életre nevelést is jelent! Köszönjük szépen!

Vaszari Annamari kertecskéje

Annamari iskolánk 5. osztályos tanulója. A Programba az utolsó pillanatban kapcsolódott be, de szerencsére hamar elültették a magokat, és reméljük, hogy behozza a hátrányt....

Ricsi locsol

Iskolánk 5. osztályos tanulója a kerti munkák közül leginkább a vetemény öntözését kedveli. Reméljük, a csapadékos időjárás mellett nem locsolja túl a növényeket! :) Mindenesetre a kertje gyönyörű!

Bálint szorgoskodik

2. osztályos tanulónk, Bocska Bálint sosem felejti el kertjét. Szeret kint tevékenykedni, veteményén látszik a folyamatos, szerető gondoskodás.

A Fekete család termése

A veszprémi Bárczi Gusztáv Általános Iskola 7. és 6. osztályos tanulói a Fekete testvérek, Anasztázia és Dávid. Közösen művelik kiskertjüket, a következő képekkel leptek meg kora reggel. Reméljük, a borsó is olyan szép termést fog hozni, mint a retek. :)

Testvérek együtt a munkában

Márk és Gábor együtt nevelik kiskertjüket, mindig közösen munkálkodnak testvéreikkel. Végzős nővérük, Kitti is szívesen beszáll a kertészkedésbe, és okos tanácsokkal látja el a fiúkat.

Szülői levél

"Szervusz Kedves Judit! Németh Patrik anyukája vagyok. Sajna munka közben nem lehetett a gyerekeket lefényképezni mert azt nagyon nem szeretik, de a továbbiakban ügyesebbek leszünk a fényképeket illetően. A háttérben látszik a kiskertünk. Ezeken a képeken még a veteményezés utáni állapot látszik. A jövő héten megpróbálok több képet feltölteni remélem ezeket is megkaptad! Sok sikert a programhoz! U.I.: Köszönet a magokért!"

Az első zöldségek a suliban

Ács Marcell, iskolánk 2. osztályos tanulója hozott nekünk kóstolót a saját termesztésű retekből. Remélem, még sok kis kertészünk fogja megmutatni munkája zöldségét :)

Ács Marcell 2. osztály

A veszprémi Bárczi Gusztáv Általános Iskola 2. b osztályos tanulója, Marci már az első perctől kezdve várta a vetőmagok megérkezését az iskolába. Minden nap megkérdezett: -Judit néni, mikor jönnek már a magok? - szerencsére a magok megérkezésére nem kellett sokáig várnia, viszont a rossz időjárás miatt a kert kialakítása még váratott magára. Iskolánkban az elsők között végezték el családjával a magok ültetését, és azóta is sokszor meséli, hogyan növekszik a kis kertje. Remélem, még sok öröme lesz a kertészkedésben!

Bocska Bálint 2. osztály

Bálint 2. osztályos a veszprémi Bárczi Gusztáv Általános Iskolában.  Nagy kedvvel vágott neki a programnak, szívesen színezett és rajzolt a pályázatra. Otthon a kertészkedésben is folyamatosan sokat segít, a veteményezés során minden feladatot ki szeretett volna próbálni. Reméljük, hogy a házilag termesztett zöldségek elfogyasztása is annyi örömet fog neki okozni, mint amilyen sok energiát fektet a kertészkedésbe. Csak így tovább, Bálint!

Végre belevetettük magunkat!

A veszprémi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI 22 diákja kaphatott az idén a Vesd bele magad! Program jóvoltából vetőmagot. Kis kertészeink örömmel vágtak neki az új feladatnak, és lassacskán beérkeznek az első képek a kertekről. Speciális szakiskolás tanulóink hatalmas előkészítő munkát követően létrehozták iskolánk hátsó udvarában az iskola saját veteményeskertjét. Minden magunk szerencsésen kikelt, hamarosan meg is kóstolhatjuk a retket, és megsüthetjük az első saját termesztésű kaporral ízesített túrós lepényt.

Oldalak