Gróf Széchenyi István Általános Iskola és Diákotthon

Csongrád
Csongrád

Blogok

Őszi betakarítás

Betakarítottuk az őszi terményeinket. Idén különösen a cékla sikerült jól, hatalmasak lettek. A paradicsomot, a paprikát, a retket az iskolában az uzsonna mellé elfogyasztottuk. A borsó finom csemegének bizonyult a tanév vége előtt, a sárgarépánk sajnos nem sikerült jól, alig jött ki néhány szál. A kukorica egyáltalán nem kelt ki egyik osztálynál sem. Egyébként elégedettek voltunk a terméssel. A gyerekek nagy lelkesedéssel dolgoztak egész éven át a kertben. Jövőre ismét szeretnénk a Vesd bele magad! keretében kertészkedni.

Retek dömping a negyedik osztályban

Beszámoló Kis kertünkben hatalmasra nőttek a retkek. A mi osztályunkban piros retekből van bőven. Felszedjük az összeset most már.A borsó is nagyon szép. Reméljük, hogy abból is jó termés lesz és mindenki meg tudja kóstolni. 4. osztály

Képek az iskolakertben végzett munkáról

A gyerekek az elmúlt tanévben is lelkesen dolgoztak az iskolakertben. Közösen fogyasztották el munkájuk gyümölcsét. Szívesen fényképezkedtek a terményekkel és a fotókat megmutatták otthon is. A cékla feldolgozása technika órán történt. Olyan sok savanyúságot tettek el, hogy még el is tudtunk ajándékozni belőle.

Széchenyis 3-osok az Iskolakertben

A jó idő beköszöntével megkezdték az osztályok a munkát az iskolakertben. A magokat elvetették, sőt otthoni magokkal is kipótolták.  Itt a harmadik osztályosok bűszkén nézegetik a salátájukat. 

Gróf Széchenyi István Általános Iskola, Csongrád

nyár

Az iskolakertünkben  bőségesen termett minden, retek, majd a borsó. Gyönyörű volt a karalábé, a gyerekek az uzsonna mellé jó ízűen ropogtatták.  Most a sok paradicsom várja a gyerekeket és a tanáraikat. Szép a sárgarépa is. A hagyma nálunk is már készen áll a felszedésre. A mai eső szép csendesen áztatja a kertet, a vihar szerencsére most is elkerült bennünket. A kertünkben fűszernövények és gyógynövények is vannak, no meg persze virágok is. Biztosan azok is meghálálják majd a gondoskodást.

Főzőcske

A 3. osztályosok Szögi Márta tanító nénivel felszedték az összes borsót az iskolakertben és a kézműves teremben finom levest és főzeléket készítettek belőle. 

A kertben termesztettek még salátát is, amire együtt készítettek öntetet és ezzel a csemegével egészítették ki a pénteki iskolai ebédet. 

A retek már egy hete elfogyott, annak is nagy sikere volt a gyerekek körében. Szívesen dolgoznak a kertben, élvezik a munkát és a jó időt. A kapálás egyre jobban megy már, de továbbra is a locsolás a legnépszerűbb tevékenység. 

Széchenyi Iskola

Molnár Zsolt, 4. osztály:

Már az összes retket felszedtük, kicsit csípős volt az íze. Én a nagymamámmal és anyukámmal gondozom a kertet. Legjobban locsolni szeretek. 

Szító Imre, 6. osztály, Szító Szabolcs, 4. osztály:

Anyu a hétvégén borsólevest főz a saját termésünkből, de lehet, hogy borsófőzeléknek is marad. Az unokatesóméknál van a veteményesünk, mert nálunk az új háznál nincs kert. Három naponta járunk át hozzájuk locsolni és gazolni. Az ó iskolájuk nincs benne a Vesd bele magad-ban,  de azért mi őt is megkínáltuk a retekkel. 

képek

Faur Kata (4. osztály) és Faur Kristóf (6. osztály) kertje.

Május

Marton Alexandra, 4. osztály:

Nálunk a kertben már láthatóak a kis borsócsövek. Nagyon várom, hogy megkóstolhassam, nyersen is szeretem. A retek és a hagyma is szépen növekszik. 

Pribelszki Bíborka, 4. osztály:

A mi tanyánk közelében erdő van. Biztosan onnan jöttek ki a nyuszik, és azok rágták le a retek levelét.  Szerencsére a retek gumójához nem nyúltak. A mi borsónk most virágzik. 

iskolakert

Március közepén elvetettük a magokat. Minden osztály kapott egy kis területet, amit a tanító nénijük segítségével gondoz. 

Ízelítőül küldünk néhány képet, amelyeken a szorgos kis diákjaink dolgoznak. 

Negyedikesek a kertjükben

Papp Anna, 4. osztály:

A multkori eső óta sokat nőtt a borsó és a hagyma. Répából van a legtöbb, retekből kevesebb kelt ki. A karalábét most ültettük el a hétvégén. 

Pribelszki Bíborka, 4. osztály:

A retket ritkítottuk és megláttam, hogy már néhány nagyobb is van közöttük. Ettem is belőle, elég csípős volt. A testvérem még óvodás, ő nincs benne a programban, de neki is fogok adni belőle. 

blogok

Mucsi Alexandra, 6. osztály:

A testvéremmel, Martinnal mamámék tanyáján ültettük el a magokat. Jól jött a segítség, mert most csináltunk először ilyet. Hétközben mamáék locsolnak, mert mi iskolában vagyunk, de hétvégén mi gondozzuk a növényeket.

Ferkovics Gréta, 4. osztály:

A borsó és a retek már kikelt a kertünkben. Nagyon örültünk, mikor megláttuk. Várjuk, hogy megkóstolhassuk. Múlt héten locsolni kellett, mert nem volt eső, de most esett egy kevés, ezért most nem kellett locsolni.