Hunyadi János Általános Iskola

Nagymágocs
Csongrád

Blogok

Beérett a kukorica

Végre elérkezett a következő kedvenc: a kukorica, a nyár egyik nagyon finom csemegéje. Az egész család nagyon szereti, ezért örültünk, hogy végre meg is kóstolhatjuk az első saját termésű csöveket. Nagy Eszter Sára 2.osztály

Sára beszámolója

Nagy kedvencünk, a zöldborsó már sajnos teljesen leért, az utolsó csöveket nagy élvezettel fogyasztottuk el, még a család kis kedvence, a hörcsög is lakmározott belőle (az egyik kedvenc csemegéje). A sárgarépa szépen fejlődik, nyersen és főzve is szívesen fogyasztjuk, a zöldség viszont sajnos egyáltalán nem kelt ki. A csemegekukorica szépen nő, már alig várjuk, hogy megfőzhessük. A kaporból pedig került a zöldbab mellé a fagyasztóba is. Nagy Eszter Sára 2.o.

Az első falatok

Végre elérkezett a nagyon várt pillanat, meg lehetett kóstolni a veteményeskert első terméseit. Sára legnagyobb örömére az egyik kedvence, a zöldborsó hozott először termést, ezt már a kertben megkóstolta. Nagyon ízlett neki. A következő zöldség a retek volt. Örömmel szedte fel a földből, és utána jóízűen el is fogyasztotta, sőt még a nagyszülőknek és a barátnőjének is jutott belőle. Nagy Eszter Sára 2. osztály

Testvérek kiskertje

Bartos Adelina 4. osztályos és Bartos Angelika 2. osztályos tanulók együtt nevelgetik növényeiket.

Képes beszámoló

Kurucz Katalin 6. osztályos tanuló fényképei a veteményezésről.

A munka gyümölcse

Király Koppány 2. osztályos tanuló növénykéi szépen fejlődnek. A retekből egy kis kóstoló még a tanító néninek is jutott!

Gyomlálás

A jó időnek köszönhetően kibújtak a növények és velük együtt a gaz is. Ezért Sára gyorsan nekilátott, hogy megtisztítsa a kis növények környezetét. Nagy Eszter Sára 2. osztály

Veteményezés

Sági Nikolasz 4.osztályos tanuló fényképei még a kezdetekről.

Együtt könnyebb

Kardos Angéla 2. osztályos tanuló testvérével kertészkedett.

Koppány kertje

Király Koppány 2.osztályos tanuló  gondosan előkészített talajba vetette el a magokat, és azóta is folyamatosan gondozza kis kertjét.

Koppány kertje

Király Koppány 2.osztályos tanuló  gondosan előkészített talajba vetette el a magokat, és azóta is folyamatosan gondozza kis kertjét.

Szorgos kezek

Nagy Eszter Sára 2. osztály

Ahogy beköszöntött a jó idő, Sára nagy örömmel és lelkesedéssel fogott neki a veteményezésnek, és már alig várja, hogy ehessen a borsóból!

Kiosztottuk a vetőmagokat

A vetőmagcsomagok érkezését tanulóink már nagy izgalommal várták, amelyek átadására március 13-án került sor iskolánkban. Bár az időjárás kedvezőtlen, a lelkesedés töretlen. Bízunk benne, hogy hamarosan megérkezik a jó idő is, és kezdetét veheti a munka!