Kertvárosi Általános Iskola Hadsereg utcai Telephelye

Tatabánya
Komárom-Esztergom

Blogok

Zöldkert Petőci Klaudia

Klaudia szomorú levele:

"Képzelje el, hogy a borsót és a karalábét ki kellett  dobni sajonos, mert teljesen szészáradt,elkókadt.

Nem tudjuk hogy mitől mert mi pedig rendesen gondoztuk őket!!Úgyhogy a retkem, a répám meg a hagymám maradt meg.."

De a képek alapján azok nagyon szépek... :D és a borsóért is kár....

Kölcseyben a 6-7.osztály is gyomlál

Iskolánkban az alsósok palántázták a karaláét, paprikát, melynek helyét a 6-7.osztályos tanulók készítették elő a mai napon (technika óra keretein belül).  Fúk lányok óvatosan lépkedtek az apró növénykék mellett, között. Tépték az oda nem illő gyomokat, ritkították a még kicsi, gyenge retkeket, hogy szép nagyra nőjenek...

A 7-es fiúk egy vadrózsára leltek a "terep" közepén melyet óvatosan kiástak, és a kertünk szélére átültettek, locsoltak.

Kiss Mercédesz retkei...

Merci kóstlót hozott az iskolába saját nevelésű retekjeiből, amire nagyon büszke.. :D

7. osztály is rajzolt

Mivel az Iskolában az Iskolakert rendezésében minde évfolyam kisebb-nagyobb mértékben részt vesz a Feladatokat a folyosóra szoktuk kitenni, hogy gyerekek, szülők is jól lássák hol tart a program.

A felsőbb évesek is látták a folyosón a felhívást, miszerint a Vesd Bele Magad program következő feladata a plakát, rajz készítése a programról. Kérésükre Rajz órán Ők is elkészíthették saját műveiket.

A 7. osztály rajzait készítette:

4. osztály plakátjai

A 4. osztály rajzai is elékszültek, nagy örömmel, és gonddal készült mind egytől-egyig...

A készítők pedig a következők:(sorban)

Mező Márk, Zsigmond Dani, Varga Dávid, Szabó Emese, Szíjártó Gergő, Radics Máté, Pongó Anikó, Papp Cintia Anna, Moldován Adrián, Lipót Rebeka,keresztúri Kevin, Járóka Szilveszter, Haraszt Ricsi, Dóra Krisztián, Busai Balázs, Balogh Alexandra.

Készülnek a plakátok

A 2. feladat nagyon elnyerte diákjaink tetszését, rögtön neki is láttak az elkészítésének.

Pár munkát itt is megosztunk:

Gyomlálás a Kölcseyben

A mai napjukat elsőseink az iskolakert "csinosításával töltötték", gyomláltak, locsoltak, ritkítottak....

Horváth Beni "Retek és karalábé"

"1-2 cm mélyre elültettem, betemettem a magokat és vártam a növekedést. 3 hét múlva már ehettem is a szendvicshez..."

Botka Alexandra naplója

"Felverte az eső a magokat és azt láttam: csíra, mag " :D

Kövesdi Kevin Belevetette magát...

"Gondoztam és nagyon vártam, de tudtam, hogy hosszú idő lesz, mire a növényeket megfőzhetjük, vagy a szendvünk mellé , megehetjük."

Tardi Zsolt naplója

"Elültettem a vöröshegymát, a sárgarépát és a karalábét..."

Pintér Réka beszámolója

"Otthon és a Mamánál is szorgoskodtam, hogy minden magnak legyen helye."

Végre elültettük!

Vártuk az esőt csak vártuk, hogy véger elültethessük növényeinket az iskolakertben is... a múlt héten azán megérkezett az eső, és jkól előkészítette nekünk a talajt.

Másnap már egyböl bele is vágtunk az ültetésbe, a kicsik- nagyokkal karöltve vetettek, borsót...répát és mindent mi a csomagban volt.

A növénykéket, hogy szép nagyra nőjenek technika órák elején öntözzük, és várjuk az első kis levelek megérkezését.....

Kertészkedésünkről cikk is megjelent a megyei napilapban április 17-én.

Zolnai Balázs képes beszámolója

Balázs szülei segítségével kezdte meg a vetemányezést, melynek már első eredményei a fotókon is láthetók.

Réka riportja

Az iskolai tanagyag miatt Ő nem  egyszerűen csak történetet írt, hanem riportot készített a Logoban látható kisfiúval.

Mercédesz Riporja Borsócskával

Kiss Mercédesz Borsócska névre keresztelte a Logoban látható kisfiút, a mesét mellékletként csatolom.

Merci egy képet is küldött a növekvő veteményéről is.

Iskolakert első simítások

Iskolánkban kissé nehezen indult az Iskolakert kiépítése, de mára gőzerővel ássuk, műveljük a földet.

Az ásásban,  a felősök segítségét kértük, akik szünetekben, technika órák keretében szívesen készítették elő a terepet a kisebbeknek.

A 8. osztályos diákok még jelzés értékű "kerítést" is készítettek, léceket szúrtak le, melyeket fehérre festetek, a jó láthatóság kedvéért.

Mint a képek is mutatják nagyon jól érezték magukat, mindenik lelkesen belevetette magát a munkába, hogy hónapok múlva közösen arassák le a "nehéz" munka gyümölcsét.

Klaudia növényei

A minap számolt be Petőci Klaudia arról, hogy az Ő növényei már mekkorák... a képek Önnmagukért beszélnek.

Azt is elmesélte, hogy a "nagy" fejlődés az apukájától kapott tápoldatnak köszönhető.

Oldalak