Magazin

Földünk, életünk

A gyomnövények

A gyomnövények vagy más néven gaz, dudva olyan növények amelyek úgy szaporodnak el egy-egy helyen, hogy közben a környezetére káros hatással van, a megjelenés helyén nem kívánatosak. A gyomnövények előfordulási helyét tekintve megtaláljuk mind a közterületeken, erdőkben és a művelt szántóföldeken, kertészetekben is.

Földünk, életünk

Karácsonyi koszorúk

Karácsonyi koszorúk

Advent a Messiásra várás időszaka. A négy hetes “szent időt” az András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e között ünnepeljük. Ekkor már ünnepi díszbe öltöztethetjük otthonunkat.

Földünk, életünk

Talajerózió

A talaj erózió más néven defláció az a folyamat, amely során a szél a termőtalajok legfelső rétegét elvékonyítja vagy akár teljesen el is tünteti.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a nagyobb erejű szelek egyszerűen elfújják a talaj legfelső rétegét több kilométer távolságra.

További veszélyt jelent az is, hogy a talajjal együtt a talajba juttatott vegyszereket is elszállítja a szél, ami ilyen formában szinte bárhol előfordulhat.

A defláció okozza a homokverést is.

Földünk, életünk

Komposztálás

Miért érdemes komposztálnotok? Mert a komposztálás során előállított humusz termékenyebbé teszi a talajt, ami jótékony hatással van a környezetben élő növényekre, a növényi hulladékok visszajuttathatóak a természetbe valamint csökkenthető a hulladéklerakókra kerülő szerves hulladékok mennyisége.

Földünk, életünk

Érdekességek a tejről

Ugye sokan isztok a reggeli mellé egy pohár tejet, vagy kakaót? De azt tudjátok-e, hogyan kerül a dobozokba a tej? Mitől más ízűek egyes tejek? Mi az a pasztörizálás? És mit jelent a tejes dobozokon sokszor látható UHT felirat?

Egy érdekes kis filmet szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani, ami megmutatja, hogyan kerül a tehenekből lefejt tej azokba a tejes dobozokba, amiből ti is használtok nap mint nap. Ha rákattintotok a képre, elindul a film, amiből sok érdekességet tanulhattok.

Földünk, életünk

Érdekességek a hóról

Hétvégére havazást ígértek az egész országban. Sokan várták már ezt a téli csapadékot, ami a felnőtteknek sokszor bosszúságot, a gyerekeknek viszont annál több örömet okoz. Most pár érdekességet szeretnénk nektek elmondani a hóról.

Hogyan keletkezik a hó?

A havazás akkor alakul ki, ha erőteljes felfelé irányuló légáramlás van, és eközben a felhő hirtelen lehűl. Ilyenkor pici kis kristályok keletkeznek, melyekhez még vízcseppecskék is hozzáfagynak. Amikor a súlyuk már a szükségesre megnövekedett, akkor kezd havazni.

Földünk, életünk

Mit csinál egy jó kertész januárban?

Ugye sokan gondoltátok, hogy januárban a kertészeknek nincs semmi dolguk? Abban igazatok van, hogy a kert ilyenkor a téli álmát alussza, de ez nem jelenti azt, hogy a kertésznek is pihennie kell.

Földünk, életünk

Tél - Az állatok hosszú álma

A tél közeledtével az állatok felkészülnek a tartósan hideg időjárásra. Vannak olyan állatok, például a madarak, amik meg sem várják a telet, már ősszel összegyűlnek, majd útra kelnek délnek, ahol elég táplálékot találnak, mert nálunk a lecsökkent hőmérséklet mellett akár hónapokig is hó takarhatja a tájat. Persze nagyon sok állat nem tud ilyen messze elvándorolni, így nekik más módot kellett találniuk a túlélésre. Gondoljatok csak a békákra, gyíkokra, sünökre és a mesékből is ismert barna medvére! Ezek az állatok téli álmot alszanak, így védekeznek a hideg ellen.

Földünk, életünk

Decemberi munkák a kertben

Bár egyre kevesebb a tennivaló a hideg, téli időben, a kis kertész ilyenkor sem pihen. Decemberben is sokat tehettek a kertért, a növényeitekért. Erre adunk most ötleteket.

Ha csendes, nem túl hideg, napos idő van, akkor a gyümölcsfák törzsét meg lehet tisztogatni. A törzsön levő kéregmaradékokat hántsátok le, és gondosan összegyűjtve, szülői segítséggel égessétek el. Ez azért fontos, mert közöttük nagy számban húzódnak meg betegségek spórái és kártevők áttelelő tojásai.

Földünk, életünk

A házi kedvenc gondozása télen

Sok család házi kedvence a kutya. Most, hogy nemsokára beköszönt az igazi hideg idő, érdemes végiggondolni, hogy milyen plusz feladatok hárulnak rátok a háziállatotok gondozásában.  

Földünk, életünk

Madárbarát kert

Ha igazán felelősségteljes kis kertészek vagytok, akkor nem csak a növénykéitek ápolására gondoltok, hanem a bennünket körülvevő hasznos állatok védelmére is. Ha szeretnétek a madárdalos környezetet és jó lenne, ha a veteményest pusztító kártevőket valaki jól nyakon csípné, akkor alakítsatok ki madárbarát kertet.

Földünk, életünk

Novemberi munkák a kertben

Már napok óta esik az eső, hűvös is az idő, a novemberrel együtt beköszöntött az igazi ősz. Bár már idén nem terem semmi, most kell előkészíteni a kertet arra, hogy jövőre is színpompás virágok és finom zöldségek és gyümölcsök népesítsék be.

Összegyűjtöttük nektek a novemberi tennivalókat a kertben.

Most van itt a legfőbb ideje a gyümölcsfák ültetésének. Már a múltkoriban leírtuk, hogy mire kell figyelnetek a fák elültetésekor. Most csak azért hívjuk fel újra a figyelmeteket, mert a sok esőtől felpuhult talajjal könnyebben boldogultok az ásás során.

Földünk, életünk

Ültessünk facsemetét!

Ugye milyen jó a gyümölcsöt a saját fáról leszakítani? Ha ti is szeretnétek saját barack, alma, cseresznye vagy körtefát, akkor most van itt a legfőbb ideje annak, hogy beszerezzétek a facsemetéket. A faültetés ideje ugyanis ősszel levélhullástól a fagyok beálltáig, vagy tavasszal a fagyok elmúltától rügyfakadásig van. A szabad gyökerű fáknál az őszi ültetés a legkedvezőbb, miután a facsemete eldobva leveleit téli álomba merült. Ilyenkor lehet elültetni úgy, hogy a legnagyobb esélye legyen annak, hogy megered a fácska.

Földünk, életünk

A birsalma titka

Tegye fel a kezét, aki evett már nyersen birsalmát! Nem hisszük, hogy túl sokan lennétek… Pedig akár hiszitek, akár nem, a birsalma nyersen is ehető, csak kicsit kemény, fanyar, porcos és savanyú. Viszont nagyon egészséges, sok C- és P vitamin található benne. A P-vitamin segíti a C vitamin felszívódását, ezenkívül erősíti a hajszálereket. A birsalmának magas még ásványi só tartalma, és almasavat, csersavat is tartalmaz.

Földünk, életünk

Miért színesednek ősszel a falevelek, és aztán miért hullnak le?

Az őszi erdőben sétálni gyönyörű élmény. A fák levelei sárgán, vörösen, rozsdabarnán pompáznak. Majd ahogy közeledik a hideg, egy idő után le is hullnak. De honnan tudják a fák, hogy ősz van, és itt az ideje a lombhullásnak?

Földünk, életünk

Denevér – Az éjszaka csendes vadásza berepül az ablakon?

Denevérekkel gyakran találkozhattok lakóhelyetek környékén, akár nagyvárosban, akár kisebb településen laktok. Panellakóként leggyakrabban a korai denevér válhat szomszédotokká, mely az európai fajok között nagytermetű, egész testén selymes bundájú denevérfaj. Nemcsak faodvakban, hanem barlangok bejárati szakaszán található kisebb üregekben, repedésekben gazdag sziklafalak réseiben is megbújik.

Földünk, életünk

Miért van hajnal köd, és hogyan alakul ki?

Beköszöntött az ősz, és egyre többször fordul elő, hogy szokatlanul hideg, ködös reggelekre ébredünk. De a köd nem csak a hideg évszakokban fordul ám elő! Már nyáron is, ha kora reggel utaztatok, és völgyeken át vagy nagy kiterjedésű szántóföldek között vezetett az utatok, akkor láthattátok, hogy a dús nyári növényzet felett bizony novemberi hangulatú ködréteg lebeg. Ti tudjátok, hogy mi idézi elő ezt az érdekes légköri jelenséget?

Földünk, életünk

Földikutya – egy aranyos ősmagyar kisállat

Hallottátok már valaha ezt a nevet? A földikutya nem egy kutyafajta, hanem a vakondhoz hasonlóan, egy föld alatt élő emlősállat. A földikutya viszonylag kis testű, alig 20 cm hosszúságú kis rőtbundás állat. Hatalmas kiálló metszőfogai vannak, és akárcsak a többi föld alatt élő állat, a földikutya is vak. A szeme helyét, a szemgödör fölött folyamatos szőrrel fedett bőr borítja. És hogyan tud így tájékozódni? A föld alatt található labirintusokban, üregekben a szaglása, és hőmérsékletet érzékelő sörtéi segítségével tud utat találni.

Földünk, életünk

Az eső szerepe életünkben

Szerencsére pár napja megnyíltak az ég csatornái és frissítő eső hullott a régóta szomjazó földekre. Szükség volt már az üdítő nyárvégi csapadékra, a növények már nagyon várták az éltető vizet. Ti tudjátok, hogyan alakul ki az eső?

Az eső azon kívül, hogy a Földön található élet alapvető fenntartója, fontos szerepet játszik a víz körforgásában. Ez azt jelenti, hogy a tengerek, tavak, folyók folyamatosan párolognak. A belőlük elpárolgott víz felhőkbe tömörül, majd visszahullik a felszínre. Innen aztán a patakok és folyók segítségével jut vissza a kiindulási helyére.

Földünk, életünk

Keresztallergia – Az alattomosan támadó ételek

Nincs pompásabb ilyenkor nyáron, mint a tó partján, jégbe hűtött dinnyét majszolni.  Ám nem árt résen lenni, mert a legártatlanabb ételek is rémálommá változtathatják a családi nyaralást.

Magyarországon az emberek csaknem egyötöde küzd valamilyen allergiával, a legtöbben a pollenszezon idején, nyáron szenvednek. Nekik különösen ilyenkor érdemes odafigyelni arra, hogy mit esznek, mert táplálkozásukkal sokat javíthatnak, vagy ronthatnak a tüneteiken.

Oldalak