Németh Kálmán Általános Iskola és AMI

Fót
Pest

Blogok

Lolo kertje

A képeken a 3. osztályos Lolo látható, amint éppen borsót ültet. A következő képen már szép nagyra nőtt a borsó. Kikelt már a cékla is, sőt az első retkeket is kihúzták már. Egy hét, és gyönyörű, piros retket lehet eszegetni a vajas kenyér mellé!

Barnus kertje gyarapszik

Így néz ki Barnus kertje Húsvétkor. Elvetettük a 6 szem kukoricát is amit mintaként kaptunk. Minden szépen kikelt,a borsó és a retek messziről virít. Túl vagyunk az első gyomláláson is,a kert gyommentes.Még. Reméljük, így is marad!

Barnus az első!

Elkezdődött az új szezon. Barnabás nekikezd a munkának. A nagypapa, anya is segít. Kert rendezgetés, veteményezés. Most már lehet várni, hogy előbújjanak a növénykék.

Kata terményei

Itt a nyár, de Kata nem felejtette el, hogy beszámoljon a kiskertjéről. Szép retkek teremtek, Sőt már borsót is szedhetett. Egyre nagyobb a kukorica. Növekszik a répa is, hiszen ki is egyelte kis gazdája. Szeptemberre biztosan lesz majd egy kis kóstoló belőle!

Zita kertje

Sajnos kóros szülői időhiány miatt Zita magjai elég későn kerültek a földbe, de reméljük ide is érvényes a jobb későn mint soha elv. Amilyen felborult az időjárás, elhúzódó a tél és aztán a nyár is, a kis növénykék talán észre sem veszik hogy csak tavasz végén lettek elültetve.

Hihetetlen változás!

Egy hete mutattam meg, hogy milyen szépen fejlődik az iskolai kiskert. Láttátok a gyönyörű retkeinket. Ma újabb csodát mutatok. Képzeljétek a borsón már komoly hüvelyek mutatkoznak. Néhány nap és szemesedni kezd. A kukorica már legalább fél méter magas. A másodikosok kertjében olyan szép a kapor, hogy a piacon is befogadnák. Bárki szívesen főzné vele a tökfőzeléket.

Dani kertje

Dani már régen elkezdte a munkát. Első volt a Kiskertészeink közül. Gyönyörűen megmunkálta a földet. Megtisztította a gaztól, jó mélyen felásta, elvetette a magokat. A locsolásról sem feledkezett meg. Lássunk néhány képet a kezdetekről. Azóta már Dani kertje is kizöldült, hamarosan új képeket láthatunk.

Domi vödröcskéi, kertészkedés másképp

Domi is lelkesen kertészkedik, de egy kicsit másképp. Az ő magocskái színes vödrökben pihentek, majd fejlődtek. Szépen növekednek növényei a színes edényekben. Biztos nekik is tetszenek a vidám színek. Ha hiszitek, ha nem a veteményes ugyanolyan gyorsan növekszik így is. Mit jelent ez? Bárkinek lehet kertecskéje, akár kert nélkül is!

Retek!!

Sajtkrémes és vajas kenyér falatokkal kóstoltuk meg a saját termésünket. Aki - állítása szerint nem szereti a retket - is megkóstolta. Csodák-csodája ízlett neki. Már megérte!

A Kata és Viki kiskertje

Vannak akik otthon is kertészkednek. Bemutatkozik a kiskertészek csapata.

Szép képes beszámoló Viki kiskertész növénykéiről és Kata kiskertész kerti munkáiról. Az iskolai kerthez hasonlóan otthon is gyönyörűen fejlődnek a növények. Szép a borsó, növekszik a kukorica. Ehető méretű a retek.

Gyorsan szépül, gyarapodik a kert

A jó idő beálltával rögtön elvetettük a magocskákat. Szinte hihetetlen, de pillanatok alatt kikelt kizöldült minden.

Már ehetjük a retket, gyönyörűen fejlődik a borsó a kukorica. Az iskolai kertben és az otthoni kiskertekben is látványos a növények fejlődése.

Kiskert a hó alatt...

Minden osztálynak van már kis ágyása, ahová a magocskákat elvethetjük.

 Reménykedtünk, hogy a szünet előtti héten dolgozhatunk a kertecskében. Sajnos az időjárás nem így gondolta. Komoly hó fedte az ágyásokat. Három napig szinte folyamatosan hullott a hó. Mintha nem is húsvét, hanem karácsony közeledne.

Vajon mikor dolgozhatunk már? Elolvadt ugyan a hó, de most meg víz alatt áll a kert. Veteményezni még mindig nem lehet. Várjuk a tavaszt, a napsütést.