Mikulásvirág - December kedvence

Magtól a termésig

December 6-án érkezik a Mikulás, és ezzel együtt ünneplőbe öltözik otthonunk. Előkerülnek a karácsonyváró díszek és izzók, gyönyörű dekoráció ékíti a lakást. A mikulásvirág a december és a karácsony egyik jellegzetes szobanövénye. Amikor még a szüleitek is gyerekek voltak, akkor a mikulásvirágot, még olyan magas növésű cserjeként ismerték, amelyet lakásban nehéz levelei és virágai megtartására késztetni. Ma már azonban a növénynek léteznek olyan nemesített fajtái, amik már bokrosabb növésűek, és ellenállóbbak.

A mikulásvirág eredendően akár 4 méter magasra is meg tud nőni. Azonban a termesztett, virágboltban kapható változatai csupán 30–45 cm magas növények. Ráadásul ahhoz, hogy megőrizze a formáját, évente metszeni kell. Virágai körülbelül (vagyis helyesebben mondva színes virágzati fellevelei) 2 hónapig tartanak. Leginkább a piros színűvel szoktatok találkozni, de fehér és rózsaszín fajtái is kaphatók.

Ha ilyen növényt vásároltok ajándékba, akkor a kiválasztásnál ügyeljetek arra, hogy a virágzat közepén lévő apró, sárga, igazi virágai még bimbósak legyenek. Ha akinek adjátok, sok figyelemmel és ápolással vigyáz rá, akkor a következő télen ismét kivirágozhat. Egész évben gondozni kell, és akkor a kis növény meghálálja a sok törődést. Nyáron árnyékos helyre rakjátok, és sűrűn kell öntözni és tápoldatozni. Első hajtásait vissza kell vágnotok a felére. Ősszel a világos, de hűvös helyet kedveli. Télen a meleg, fűtött lakásban a növény gyorsan kiszáradhat, öntözni kell elég gyakran. Február elején a növény elkezdi lehullatni a leveleit, ilyenkor vissza kell vágni a felére, csökkenteni a locsolást, tápoldatozást, a növényt pihentetni kell.

A mikulásvirágotok akkor egészséges, ha levelei vaskosak, harsogó zöldek, virágai bimbósak és semmilyen sérülés nem látszik a növényen. A cserépföldre is vigyázzatok, ne legyen se túl nedves, se túl száraz. Az utolsó jó tanácsunk, hogy ne vegyetek meg olyan növényt, amit huzatos helyen, az ajtó mellett, vagy külső térben, hidegben tartottak, mert az egészen biztosan nem él meg hosszú időt nálatok.