Adománygyűjtés a 2014. évi Vesd bele magad! Programhoz

Immáron a negyedik évben, 2014-ben is folytatódik az AGRYA szemléletformáló kezdeményezése a Vesd bele magad! Program. Március közepén 13.457 gyermek kap majd vetőmag csomagot, hogy azt otthon elvetve maga is kiskertésszé váljon.

A Program a kezdetektől magánadományokból működik. A 2014. évi lebonyolításhoz már összegyűltek ugyan jelentős források, de ezek nem nyújtanak teljes egészében fedezetet a 13.457 gyermek vetőmagjára, a fődíjként kisorsolt osztálykirándulásokra és a weblap működtetésére. Így kérjük, mindazok anyagi támogatását, segítségét, akinek tetszenek a Program céljai.

Nem az összeg nagysága, hanem a segítő szándék a legfontosabb! Sok kicsi sokra megy! Az elmúlt 3 évben is mindenki annyival járult hozzá a Programhoz, amennyivel tudott, amennyire lehetősége volt. 2013-ban a magánszemélyek támogatásainak nagysága 5.000-30.000 forint között változott, a céges felajánlások 50.000-2.500.000 forint között változtak. Ebből is látszik, hogy a lényeg az összefogás egy jó ügy érdekében!

A felajánlók, függetlenül a támogatás összegétől, felkerülnek a Program weblapjára.

A Program pénzügyi lebonyolítását a transzparencia jegyében egy az AGRYA-tól független közhasznú alapítvány végzi. Így a felajánlásokat a következő számlaszámra várja az AGRYA:

Fiatal Gazdák - az Agrárium Jövője Alapítvány

Raiffeisen Bank Zrt.

12011351-01047859-00100003

További információ elérhető a Programról, az adománygyűjtésről a www.vesdbelemagad.hu weboldalon, a vesdbelemagad [at] agrya [dot] hu e-mail címen és a 06 1 270 4874 telefonszámon.