Mi az a génmódosítás?

Kézenfogva a környezettel

Biztos ti is többször hallottátok már a televízióban arról, hogy léteznek génmódosított növények. Most azt szeretnénk nektek elmagyarázni, hogy mi ez a folyamat, és miért foglalkoznak ezzel olyan sokat a kutatók.

A génmódosítás fogalma azt jelenti, hogy egy élőlényben (növényben vagy akár állatban), máshonnan származó génekkel, olyan új tulajdonságokat hoznak létre, amelyek eddig nem voltak jellemzőek rá. A gének az élőlények sejtjeiben találhatóak, és a szervezet működéséhez és a növekedés szabályozásához szükséges információkat tartalmazzák. A géneket az utódok szüleiktől öröklik.

A génmódosítás a mezőgazdaságban azt jelenti, hogy egy növényt új, rá addig nem jellemző tulajdonsággal ruháznak fel. Tulajdonképpen egy új, természetellenes növény jön létre, hisz a természetben tilos az ilyen keresztezés, ez ellen védi magát a természet.

Nagyon nagy a különbség a növények nemesítése, és a génmódosítás között. A nemesítés, egy növény esetében azt jelenti, hogy valamely már meglévő tulajdonságát kihangsúlyozzák, kiemelik, a többi tulajdonság rovására. Például, hogy az alma nagyobb legyen, és a szépsége miatt jobban el lehessen adni. Itt például lehet, hogy az alma külalakja hibátlan, de előfordulhat, hogy az íze nem olyan zamatos.

A génmódosításra legjobb példa a szója. A szóját sokan a hús helyett fogyasztják, népszerű növény sokféle felhasználhatósága miatt. A tudósok a szója génszerkezetét módosították a skorpió azon génjeivel, melyek a szárazságtűrő képességért, a sivatagi alkalmazkodásért felelősek. A szójából így ellenálló, szárazságtűrő növény lett. Amerikában hatalmas, eddig kietlen sivatagokat ültettek be szójával, mert ez a génmódosított növény bő termésű, és mindent kibír.

A génmódosítás mellett érvelők azt mondják, azért fontosak ezek a kísérletek, mert ezekkel fokozhatják a növények gyomirtókkal, vagy a rovarokkal szembeni ellenálló képességet, javíthatják a szárazságtűrést, vagy növelhetik a növény vitamin-tartalmát. Sajnos azonban az ember és környezet nincs hozzászokva az új növényekhez, és még nem ismerjük az új, ember által létrehozott növények hatását. Európában a legtöbb országban éppen ezért szigorúan tilos a génmódosított növények termesztése.